Gokartverseny – F1 Startkart

lach 2

BPG kilencedik futam.

9. futam, Kiskunlacháza Idén második alkalommal látogatott Kiskunlacházára a mezõny, és ezúttal fordított menetirányban köröztek a versenyzõk. 41 nevezõ vett részt az utolsó nyári versenyen, ahol meleg idõjárás fogadta az oda látogatókat. Sajnos technikai hibákban sem volt szegény nap és egy szerencsés kimenetelű borulásról is beszámolhatunk. Az 1-es kategóriában a 4. helyrõl induló Szetei Gergely szerezte meg a gyõzelmet. Ezzel 2 pontra csökkentette hátrányát a pole-ból induló Mészáros Zolival szemben, aki a 2. helyet szerezte meg. Gergelynek az év elején volt néhány peches futama, ennek köszönheti, hogy a 9 futam alatt szerzett 5 gyõzelmével is még csak most került igazán elérhetõ közelségbe az elsõ hely. A versenyen egyébként Gergely a pályán tudta megelõzni ellenfelét, a dobogó 3. fokára pedig Kaszás Máté állhatott, szoros csatát vívva Lencsés Bálinttal, akivel oda-vissza elõzgették egymást. A 2. kategóriában Schreiber Norbert fölényes gyõzelmet aratott, akinek a verseny elejétõl kezdve nem akadt ellenfele. Mögötte Schreiber Roland, Farkas, Schmidt és Mészáros Zoli vívtak nagy csatát, Mészáros Zoli végül technikai hiba miatt a verseny feladására kényszerült, így Roland örökölte meg a második helyet. A bajnokságban vezetõ Farkas Csaba a verseny végén elõzte meg Schmidt Balázst, így õ léphetett a képzeletbeli dobogó legalsó fokára. Mindössze 5 versenyzõ vett részt a 3-as súlycsoportban, ahol Mészáros Zoltán gyõzött. Fényes Tiborral vívtak nagy csatát az elsõ helyért, Tibor egyszer nem szándékosan ,de szabálytalanul elõzte meg Zolit és sportszerűen azonnal vissza is engedte maga elé. A további támadásra sajnos nem maradt lehetõsége, miután az egyik lekörözött versenyzõ nem figyelt rá és kiszorította, ezzel el is dõlt a verseny és már nem érhette utol Zolit. Brunáczki Györgyöt intették le 3.-ként. A 4. kategóriában Minihoffer Zoltán a 2. helyrõl indulva szerezte meg a gyõzelmet, idén másodszor, megelõzve az élrõl startoló Chabada Györgyöt. Mészáros Zoltán megtartotta rajtpozícióját, így õt a 3. helyen intették le. A mezõny ebben a kategóriában viszonylag egyben maradt, egyedül Fényes Tibor állt ki a verseny elején, gokartja versenyképtelensége, lassúsága miatt. Ezen kívül Mészáros Róbert gokartja volt még erõtlen, ám jelezte a hibát és azt a következõ, Formula kategóriára kijavították. A Formula kategória igazán eseménydúsra sikerült. A 8 indulóból csupán 3-an láthatták meg a kockás zászlót versenyzõként, a többiek csak a pálya szélérõl. Fényes Tibor lassú gokartja miatt állt ki, akár csak Juhász Csaba. Schreiber Lászlónak és Janecskó Adriánnak, a két éllovasnak leesett a lánca. A leglátványosabb kiesést Montanario Romano produkálta, Schreiber Lacival csatázott és a külsõ íven lecsúszott a pályáról. Gokartja eleje megakadt néhány gumiban, aminek következtében orral elõre felborult. Romano szerencsére korábban kiesett a gépbõl, így az nem esett rá. A versenyt egyébként Mészáros Zoltán nyerte, Balogh Lajos és Bitó Csaba elõtt. A bajnokság következõ, egyben 10. futama szeptember 19-én, Gyöngyösön az elõzõ itteni versenyhez hasonlóan normál menetirányba lesz, hogy a lejtõn ne forogjanak szét a motorok.


Vélemény, hozzászólás?