Gokartverseny – F1 Startkart

Hírek

Budapest Gokart Bajnokság, 1. futam, Gokartaréna

2011-01-28 22:42:06

BPG 2011. - I. futam - Gokartaréna


"Néha unalmas volt, néha izgalmas, néha meg vicces.
Tisztára mint a Forma-1! :)"

Chabada Péter, nézõ


2010. január 22-én elstartolt a Budapest Gokart Bajnokság 7. évadának 1. futama.
A Gokartarénában egy vadonatúj vonalvezetésű pálya várta a versenyzõket, ahol a tavalyi évhez hasonlóan nagy csatákat és heves érzelmeket láthattunk. A szombati versenynapon szinte rekordszámú versenyzõ jelent meg, úgy tűnik az ünnepek és versenymentes hetek után ki voltak már éhezve egy kis benzingõzre és a csatára.

Nos, egyikbõl sem volt hiány, óriási küzdelem volt szinte minden kategóriában. A tavalyi évhez képest kicsit átrendezõdtek az erõviszonyok, több kiváló versenyzõ visszavonult, illetve rutinos gokartosok tértek vissza, valamint ígéretes újoncokat is láthattunk.

A legérdekesebb események, eredmények a futamok sorrendjében:


Junior kategória (16 év alatt):


Ebben a kategóriában immár hagyományosan nem kímélik egymást a “gyerekek”, látszik hogy ég bennük a tűz, hogy bizonyítsanak.

Érdekességek:
A futam végeredménye még köszönõviszonyban sincs a rajtsorrenddel, folyamatos izgalmak közepette Neudert Norbert megszerezte a gyõzelmet. Karsai Dominik az 5. helyrõl jött fel a 2. helyre, ezen a pályán ez nem semmi bravúr. Virágh Péternek sajnos pechesen indult a szezon, ugyanis technikai hiba miatt fel kellett adnia a futamot.
A legjobb köridõt Tözsér Bence Alex futotta 25.757-tel, a 15-ös gokart volánja mögött.

Rajtsorrend:
1. Neudert Norbert (26,315) (Monster GP)
2. Keceli Tivadar (26,565) +0,25
3. Virágh Péter (26,674) +0,359 (Monster GP)
4. Tözsér Bence Alex (26,821) +0,506
5. Karsai Dominik (26,862) +0,547
6. Muskát Olivér (28,487) +2,172
7. Nagy Dénes (28,679) +2,364


Végeredmény:
1. Neudert Norbert (-) (Monster GP)
2. Karsai Dominik (+3)
3. Keceli Tivadar (-1)
4. Tözsér Bence Alex (-)
5. Nagy Dénes (+1)
6. Muskát Olivér (-)
7. Virágh Péter (-4) (Monster GP)


5-ös kategória (szervezõk, min. 80 kg):


Az 5-ös kategória a szervezõk külön “örömgokartozása”, mindig sok izgalmat tartogat, a srácok szinte minden napjukat együtt töltik – azonban ilyenkor a barátság helyét a verseny veszi át, de mindig igyekeznek sportszerűen “ölni” egymást a pályán. A szokásos csapathoz (Schreiber Laci, Norbi és Roli, Schmidt Balázs, Gájer Szabi) ezen a futamon Fényes Tibor, Pólik Sándor, Csáki Zoltán és Koncz Dávid csatlakozott.

Rajtsorrend:
1. Schmidt Balázs (26,237) (Pu.Cu. Motorsport)
2. Schreiber Norbert (26,276) +0,039 (Kimi Fan Team)
3. Fényes Tibor (26,421) +0,184
4. Schreiber Roland (26,447) +0,210 (Pu.Cu. Motorsport)
5. Gájer Szabolcs (26,552) +0,315
6. Schreiber László (26,591) +0,354 (Kimi Fan Team)
7. Koncz Dávid (26,66) +0,423
8. Pólik Sándor (26,669) +0,432
9. Csáki Zoltán (26,802) +0,565


Végeredmény:
1. Schmidt Balázs (-) (Pu.Cu. Motorsport)
2. Schreiber Norbert (-) (Kimi Fan Team)
3. Schreiber Roland (+1) (Pu.Cu. Motorsport)
4. Csáki Zoltán (+5)
5. Gájer Szabolcs (-)
6. Koncz Dávid (+1)
7. Pólik Sándor (+1)
8. Schreiber László (-2) (Kimi Fan Team)
9. Fényes Tibor (-6)


Érdekességek:
Itt is rögtön az elsõ kanyarban kezdõdtek az izgalmak, Schreiber Roli kihasználta a lehetõséget, hogy Fényes Tibi hagyott neki egy gokartnyi helyet a belsõ íven. Nem sokkal késõbb Pólik Sándor forgatta keresztbe Schreiber Lacit, aki így két pozíciót veszített. Csáki Zoltán egy csúnya kiforgatást eszközölt Fényes Tibi gokartján, aki így a forgalommal szembe fordult és az utolsó helyre került. Az eset megbeszélése az érintettek szemszögébõl (is).
Schreiber Laci jól kezdte a futamot, majd hosszú csatát vívott Csáki Zolival a 4. helyért, de az utolsó körben egy túlerõltetett elõzési kísérlet során külsõ ívre került, belassult, nekiütköztek és beragadt a gumifalba, így a 8. helyen végzett. Sovány vígasz, hogy magasan õ futotta a legjobb köridõt, majdnem 7 tizeddel jobbat mint a dobogósok. A 24.944-es köridõ a nap 3. legjobb eredménye lett, a 31-es gokarttal (csak az 1-es kategóriában tudtak jobbat futni Kata és Ricsi).
Schmidt Balázs és Schreiber Norbi rögtön a verseny elején elhúztak és végig egymással küzdöttek, de Balázs nem hagyta magát és megszerezte a gyõzelmet. A futamon bemutatkozott a BPG új sztár-kommentátora, Ludvigh Bertalan is.


4-es kategória (min. 95 kg):


Talán ebben a kategóriában történt a legtöbb helycsere és csetepaté, nem unatkoztak sem a versenyzõk sem a nézõk - sõt Laci, a sasszemű kommentátor is elég nehezen tudta követni az eseményeket.
A pole pozíciót Szabó Dávid egy hibátlan körrel szerezte meg, majdnem 2 tizedet verve a többiekre. A rajtsorrendben õt követte a rutinos “öreg róka”, korábbi bajnok Pribilinszky Zoltán - bizonyítva hogy a kihagyás után is még jó formában van.

Rajtsorrend:
1. Szabó Dávid (25,985)
2. Pribilinszky Zoltán (26,179) +0,194
3. Fényes Tibor (26,236) +0,251
4. Mészáros Róbert (26,284) +0,299 (Bajnokcsapat)
5. Pólik Sándor (26,301) +0,316
6. Feszt Péter (26,493) +0,508
7. Streng László (26,52) +0,535 (police GP)
8. Lovassy Árpád (26,554) +0,569
9. Karsai Zsolt (26,66) +0,675 (MadBull Racing)
10. Zimek Sándor (26,684) +0,699 (Ízirájderek)
11. Radics Gábor (27,045) +1,06 (Interceptor Racing Team)
12. Simonyi Krisztián (27,383) +1,398
13. Molnár József (28,828) +2,843


Végeredmény:
1. Szabó Dávid (-)
2. Fényes Tibor (+1)
3. Pólik Sándor (+2)
4. Mészáros Róbert (-) (Bajnokcsapat)
5. Streng László (+2) (police GP)
6. Zimek Sándor (+4) (Ízirájderek)
7. Karsai Zsolt (+2) (MadBull Racing)
8. Lovassy Árpád (-)
9. Simonyi Krisztián (+3)
10. Feszt Péter (-4)
11. Molnár József (+2)
12. Pribilinszky Zoltán (-10)
13. Radics Gábor (-2) (Interceptor Racing Team)



Érdekességek:
Az elsõ körben rögtön beindult a lökdösõdés, a 3. kanyarban Pólik Sándor lökött le engem az ideális ívrõl a gumifalba, amivel két pozíciót vesztettem. Pár kanyarral késõbb Lovassy Árpi szintén a falban kötött ki, így visszacsúszott az utolsó helyre. Nem sokkal késõbb Fényes Tibi próbálta japán módszerrel Pribit megelõzni, szerencsére sikertelenül (nem lett volna szabályos). Késõbb a dobogós helyeken oda-vissza lökdösték egymást a srácok.
Pribilinszky Zolinak a 3. helyrõl sajnos technikai hiba miatt fel kellett adnia a versenyt. Radics Gábor is szomorúan távozott, már a felvezetõ körben jelezte hogy gond van a gépével, és néhány kör után az õ gokartja is megadta magát.
Pólik Sándor külön bekezdést érdemel, neki sikerült a “tank-gokart” versenyzés elrettentõ példáját bemutatni a futamon. 5. helyrõl indulva több társát kilökve a 2. helyre jött fel, majd Dávidot is többször megpróbálta kilökni, de visszacsúszott a 4. helyre. Pribi kiesése után többször próbálta magát belökni az elsõ helyre, sikertelenül. Addig-addig próbálkozott, míg sikerült kiforgatnia Dávidot, megelõzte, de közben Fényes Tibi mindkettejük mellett elment és az élre állt. A leintéskor a célba érkezés sorrendje is ez volt: Fényes Tibi, Pólik Sándor, Szabó Dávid. Az utolsó Pólik-szabálytalanságot a szervezõk is közelrõl látták a pályán, a verseny után rögtön megbeszélték az esetet, és megegyeztek a Szabó Dávid, Fényes Tibi, Pólik Sándor sorrendben. Zimek Sándor remek versenyzéssel a 10. helyrõl indulva hatodikként ért célba, elégedett lehet.
Óvást nyújtottam be az 1. körben történt eset miatt, de a videón sajnos pont nem látszik a lényeg.
Legjobb köridõ: Fényes Tibor, 25.761-gyel (15-ös gokart)


3-as kategória (min. 85 kg):


Érdekességek:
A kategória futamát mesterhármassal (pole, gyõzelem, legjobb köridõ) Szűcs Gergõ nyerte, remek és érett versenyzéssel. Azonban nem volt egyszerű dolga, hiszen végig mögötte loholt Szabó Dávid, de nem tudott olyan közel kerülni hogy elõzéssel próbálkozzon. A kategóriában indult két rutinos gokartos, Csáki Zoli és Vitanov Tamás is. õk a 3. és 4. helyet szerezték meg. A rajtsorrendhez képest itt volt a legkevesebb változás (a szervezõ-szakkomentátor Schreiber Laci szerint “libasoroznak a fiúk”), egyedül Lovassy Árpád csúszott hátra két pozíciót, kicsit erõtlen gokartja miatt. A versenyzõk szép társastáncokat mutattak be: Gergõ és Dávid egy távolságtartó angol keringõt; Vitanov Tamás és Fényes Tibi egy visszafogott bécsi keringõt, valamint Nagy Gábor kamikaze-berepüléseivel egy heves argentin tangót lejtett Gájer Szabival. (Így született m eg a japán-argentin tangó.)

Rajtsorrend:
1. Szűcs Gergõ (25,711) (Bajnokcsapat)
2. Szabó Dávid (25,857) +0,146
3. Csáki Zoltán (25,914) +0,203
4. Lovassy Árpád (25,94) +0,229 (BTTH Racing)
5. Vitanov Tamás (25,957) +0,246
6. Fényes Tibor (25,988) +0,277
7. Gájer Szabolcs (26,025) +0,314
8. Nagy Gábor (26,388) +0,677
9. László Attila (26,698) +0,987 (L&L Racing Team)


Végeredmény:
1. Szűcs Gergõ (-) (Bajnokcsapat)
2. Szabó Dávid (-)
3. Csáki Zoltán (-)
4. Vitanov Tamás (+1)
5. Fényes Tibor (+1)
6. Lovassy Árpád (-2) (BTTH Racing)
7. Gájer Szabolcs (-)
8. Nagy Gábor (-)
9. László Attila (-) (L&L Racing Team)


2-es kategória (min. 75 kg):


Rajtsorrend:
1. Szetei Gergõ (26,182)
2. Szabó Dávid (26,205) -0,023
3. Kaszás Máté (26,268) -0,086
4. Koncz Dávid (26,313) -0,131 (Fast Car Team)
5. Szabó Áron (26,567) -0,385
6. Horváth András (26,63) -0,448
7. Ludvigh Bertalan (26,661) -0,479 (L&L Racing Team)
8. Nagy Gábor (26,742) -0,560 (Ízirájderek)
9. Józsa Péter (26,92) -0,738
10. Rózsa György (27,149) -0,967
11. Szuhai János (27,505) -1,323


Végeredmény:
1. Szetei Gergõ (-)
2. Szabó Dávid (-)
3. Kaszás Máté (-)
4. Koncz Dávid (-) (Fast Car Team)
5. Ludvigh Bertalan (+2) (L&L Racing Team)
6. Horváth András (-)
7. Rózsa György (+3)
8. Józsa Péter (+1)
9. Szabó Áron (-4)
10. Szuhai János (+1)
11. Nagy Gábor (-3) (Ízirájderek)


Érdekességek:
Rögtön az elsõ kanyarban Nagy Gábor rendezett egy kis gokart-tili-tolit, a 3-as kategóriában is alkalmazott kamikaze módszerével bevetõdve a belsõ ívre. A futam ezután igazi türelemjáték volt a zömében fiatal versenyzõknek, ugyanis a pole-ból induló Szetei Gergõ a kicsit gyenge gokarttal nem tudott elhúzni, sõt feltartotta szinte az egész mezõnyt végig a versenyen. Így megismerhettük a Szetei-féle vonatot is. Gergõ okosan és rutinosan vezette a mozdonyt, még az egyenesekben is védekezve sikerült megtartania az elsõ helyet. Szabó Dávid a gyõztes pozícióba kerülésért hõsiesen szinte mindent megpróbált a sportszerűség keretein belül, de a szűk pályán nem volt esélye a jól védekezõ Gergõvel szemben. Mögöttük Kaszás Máté és Szabó Áron is szorosan követte õket és egymással is küzdve próbáltak elõbbre jutni.
Szabó Áron kalandos versenyt teljesített, 4. helyen volt sokáig, majd a verseny közepén belassult, több helyet visszaesett, végül a 9. helyet szerezte meg. Említést érdemel Rózsa György teljesítménye, aki 10. helyrõl 7.-ként ért célba. Nagy Gábor óvást nyújtott be, sajnos azonban a videón nem látszik az eset.
Legjobb köridõ: Józsa Péter, 25.403 (31-es gokart)


1-es kategória (min. 65 kg):


A pole pozíciót Tóth Ricsi szerezte meg, a címvédõ Kállai Tomi “csak” a 4. helyre kvalifikálta magát.

Rajtsorrend:
1. Tóth Richárd (26,015) (Talicska Team)
2. Bozó Katalin Krisztina (26,038) +0,023 (DaKaR)
3. Kenyér György (26,219) +0,204 (Fast Car Team)
4. Kállai Tamás (26,256) +0,241 (Talicska Team)
5. Kaszás Máté (26,276) +0,261 (KaRaj Racing Team)
6. Katona Kristóf Gyõzõ (26,629) +0,614
7. Csernyánszki Mihály (26,784) +0,769
8. Méri Mariann (26,912) +0,897
9. Vizi Richard (26,92) +0,905 (DaKaR)
10. Szabó Áron (26,941) +0,926


Végeredmény:
1. Bozó Katalin Krisztina (+1) (DaKaR)
2. Tóth Richárd (-1) (Talicska Team)
3. Kenyér György (-) (Fast Car Team)
4. Kállai Tamás (-) (Talicska Team)
5. Csernyánszki Mihály (+2)
6. Katona Kristóf Gyõzõ (-)
7. Vizi Richard (+2) (DaKaR)
8. Szabó Áron (+2)
9. Méri Mariann (-1)
10. Kaszás Máté (-5) (KaRaj Racing Team)


Érdekességek:
Rögtön az elsõ két kanyarban óriási lökdösõdéssel tájékoztatták egymást a versenyzõk, hogy nem tervezik kímélni sem az idegeket, sem a technikát. Késõbb azonban egy-két kivételtõl eltekintve nyugodt versenyt láthattunk.
A futamot a Junior kategória tavalyi bajnoka, Bozó Katalin Krisztina nyerte, aki feladta a leckét a rutinosabb srácoknak is. Kata a verseny elejétõl nyomás alatt tartotta Ricsit, majd Ricsi hibáját könyörtelenül kihasználva átvette a vezetést. Eztután begyújtotta a rakétákat és folyamatosan elhúzva Ricsitõl, sorban körözte le a többi versenyzõt. Az elõzésrõl: Tóth Ricsi elmondása szerint kicsit elkalandoztak a gondolatai és már csak azt vette észre, hogy Kata elõtte van. Ricsi, ilyen hibát nem engedhetsz meg többet magadnak! :)
Kaszás Máté egy hibát és ütközést követõen csúszott vissza az utolsó helyre.
Legjobb köridõ (és egyben a nap körrekordja): Bozó Katalin Krisztina, 24.844 (31-es gokart).


Legjobb köridõk az egész nap folyamán:
1. Bozó Katalin Krisztina (24.844) (65 kg, 31-es gokart)
2. Tóth Ricsi (24.921) (65 kg, 10-es gokart)
3. Schreiber László (24.944) (80 kg, 31-es gokart)
4. Vizi Richard (25.214) (65 kg, 16-os gokart)
5. Kaszás Máté (25.237) (65 kg, 14-es gokart)
6. Kállai Tamás (25.250) (65 kg, 8-as gokart)
7. Szűcs Gergõ (25.255) (85 kg, 10-es gokart)
8. Csáki Zoltán (25.288) (85 kg, 16-os gokart)
9. Kenyér György (25.325) (65 kg, 9-es gokart)
10. Katona Kristóf Gyõzõ (25.330) (65 kg, 15-ös gokart)


Csapatsorrend az 1. futam után:
1. Pu.Cu. Motorsport (28 pont)
2. Bajnokcsapat (27 pont)
3. Talicska Team (25 pont)
4. Monster GP (24 pont)
4. DaKaR (24 pont)
6. Fast Car Team (23 pont)

Pár vélemény a versenynapról:
Horváth András: ‎10 pontos skálán 10 pont!:D
Bozó Katalin Krisztina: elment... :D Dehogy; NAGYON jó volt, fõleg hogy most nem az elején kellett lelépnem :)
Chabada Péter: Néha unalmas volt, néha izgalmas, néha meg vicces. Tisztára mint a Forma-1! :)
Szűcs Gergõ: volt néhány ámokfutás, de összességében jó volt mint mindig :)

A következõ futam 2011. február 12-én lesz a mogyoródi Hungarokart versenypályán. A versenynap különösen izgalmasnak ígérkezik, hiszen 2 héttel a verseny elõtt már 61 nevezés érkezett, a 4-es kategóriában 15 nevezõvel igazi csemege várható.
Az elsõ futam alapján tanácsaim az újoncoknak: felvezetõ körben igyekezzenek nem lemaradni. Tanács mindenkinek: törekedjünk a sportszerű, lökéstõl mentes versenyzésre.

Jó versenyzést mindenkinek!
Mészáros Róbert


Tovább a cikkhez ...
 

BPG 2011. - I. futam - Gokart Aréna

2011-01-27 10:58:28

BPG 2011. - I. futam - Gokart Aréna


Junior Kategória






type="application/x-shockwave-flash"
id="player2"
name="player2"
src="http://gng-net.hu/player.swf"
width="440"
height="360"
allowscriptaccess="always"
allowfullscreen="true"
flashvars="file=http://gng-net.hu/gokart/2011Arena_Junior_kat.flv&image=http://gng-net.hu/gokart/Cora2_Junior_kat.jpg"
/>




I. Kategória






type="application/x-shockwave-flash"
id="player2"
name="player2"
src="http://gng-net.hu/player.swf"
width="440"
height="360"
allowscriptaccess="always"
allowfullscreen="true"
flashvars="file=http://gng-net.hu/gokart/2011Arena_I_kat.flv&image=http://gng-net.hu/gokart/Cora2_I_kat.jpg"
/>




II. Kategória






type="application/x-shockwave-flash"
id="player2"
name="player2"
src="http://gng-net.hu/player.swf"
width="440"
height="360"
allowscriptaccess="always"
allowfullscreen="true"
flashvars="file=http://gng-net.hu/gokart/2011Arena_II_kat.flv&image=http://gng-net.hu/gokart/Cora2_II_kat.jpg"
/>




III. Kategória






type="application/x-shockwave-flash"
id="player2"
name="player2"
src="http://gng-net.hu/player.swf"
width="440"
height="360"
allowscriptaccess="always"
allowfullscreen="true"
flashvars="file=http://gng-net.hu/gokart/2011Arena_III_kat.flv&image=http://gng-net.hu/gokart/Cora2_III_kat.jpg"
/>




IV. Kategória






type="application/x-shockwave-flash"
id="player2"
name="player2"
src="http://gng-net.hu/player.swf"
width="440"
height="360"
allowscriptaccess="always"
allowfullscreen="true"
flashvars="file=http://gng-net.hu/gokart/2011Arena_IV_kat.flv&image=http://gng-net.hu/gokart/Cora2_IV_kat.jpg"
/>




V. Kategória






type="application/x-shockwave-flash"
id="player2"
name="player2"
src="http://gng-net.hu/player.swf"
width="440"
height="360"
allowscriptaccess="always"
allowfullscreen="true"
flashvars="file=http://gng-net.hu/gokart/2011Arena_V_kat.flv&image=http://gng-net.hu/gokart/Cora2_V_kat.jpg"
/>


Tovább a cikkhez ...
 

Új pálya

2011-01-12 21:35:28
Kedves versenyzõk!
Meglepetééés!!!

Január 17-tõl egy új nyomvonalú pályával várunk benneteket.
Ez a vonalvezetés remélhetõleg több elõzésre ad majd lehetõséget, terveink szerint két potenciális elõzési pont lesz és az óra járásával megegyezõ irányban fogunk menni.




Üdv: Lajos és Laci
Tovább a cikkhez ...
 

BPG XII. futam (Gokartaréna, 2010.11.20.) – A (MINDENT EL)DÖNTõ

2010-12-02 08:00:54
BPG XII. futam (Gokartaréna, 2010.11.20.) – A (MINDENT EL)DÖNTõ

Minden nemű „elõjáték” nélkül, egybõl a közepébe vágva, illetve már az elején summázva a dolgokat, a záró futam szlogenje: „Gõzelem vagy halál!”. Ez elõre látható és várható volt, köszönhetõen annak, hogy a Szervezõk már év elején bejelentették a szabályváltozásokat (az utolsó versenyen szerezhetõ dupla pontokat), és ez mellé párosult, hogy a mezõny szoros összetettbeli állással érkezett a fináléba. A BPG ismét bizonyította, hogy nem csak az F1 utolsó futamán lehet „tűzijáték”, hanem itt is, az Anna u.-ban.

Beszámolónk szokásos rovata, hogy a Szervezõk újítással, illetve újdonsággal állnak elõ. Errõl most is van mit írni, hisz a Gokartaréna nyomvonala megváltozott. (A változásokat korábban már kifejtettük, ismét nem taglaltjuk.) Az új pályarajz jórészt beváltotta a hozzá fűzõdõ reményeket. Sokkal technikásabb, ritmusosabb és élvezetesebb lett. Az új vonalvezetéssel megoldódott a koccanások problémája, azaz, hogy a mezõny eleje már féktávon van, míg a vége, az elõzõ kanyarból próbál kigyorsítani, és ezzel egy oda-vissza „kocogtató” láncreakció alakuljon ki. Egyedüli, továbbra is fennálló negatívum, amiben „csak” javulás volt tapasztalható, de végleges megoldás nem született, hogy kimondottan elõzési pontok (pl. egyértelmű féktáv, ahol kifékezéssel, vagy több ideális ív, aminek esetleges használatával és ritmusváltással a versenyzõ elõzési pozíciót alakíthat ki) nem jöttek létre. Szervezõk elmondása szerint –tanulva e verseny tapasztalataiból is- a pálya nyomvonala még tovább fog változni, mellyel ez a hiba is elhárul. Ettõl függetlenül –elfogulatlanság nélkül is- állíthatjuk, hogy fenti (jelenlegi) módosításokkal is a Gokartaréna, Budapest, de lehet, hogy Magyarország egyik legélvezetesebb fedett pályája.

Ha már az újdonságoknál járunk, mindenképpen rögzítenünk kell, hogy teljesült a rég áhított verseny is, azaz nem volt „B” döntõ, az összes induló -kellõ gépállomány biztosításával- „A” döntõben csatázott egymással. Ennek csúcspontja a 4. kategória volt, ahol 12 db gép/versenyzõ mérettetett meg egy idõben a pályán. Ezen szervezéssel a Versenyzõk részére újabb lehetõségek nyílnak, hisz egy esetlegesen rosszul sikerült idõmérõ következtében hátulról induló Pilótának is meg van a lehetõsége, hogy verseny alatt javítsa korábbi hibáját és javítson a helyzetén, tényleges tudásának/tehetségének megfelelõ eredménnyel zárja a versenynapot. Remények és tervek szerint ez ("B" döntõ megszűnése) a jövõben (2011-es évben) is így lesz, amennyiben az, az aktuális pályán megoldható.

Az idei év egyik frissítõ újdonsága a Junior kategória bevezetése volt. Sajnos ezen kategória csak egy rövidített (négy futamos) bajnokságot teljesített, a bajnoksághoz a IX. futamon (Kiskunlacházán) csatlakoztak. Bízzunk benne, hogy ez 2011-ben már másként lesz és teljes évadot teljesít a kategória. Rövid bajnokságuktól függetlenül, erre a napra Bozó Katalin és Virágh Péter úgy érkezett, hogy összetettben 28-28 ponttal holtversenyben álltak. Ha valamire azt mondhatjuk, hogy nyitott még a verseny és itt dõl el minden, akkor ez az. Az idõmérõ Péternek jött ki jobban, aki egy kicsivel nagyobb nyugalommal állhatott ki a rajtrácsra, mint a többiek, mivel a saját erejébõl elért pole pozícióján felül, ott volt még a tény, hogy Kati csak a 4. rajthelyet szerezte meg. Mezõny nagysága és bajnokság rövidsége miatt szinte minden indulónak meg volt az esélye, hogy az utolsó futamon bajnokságot nyerjen. Ezt tovább fokozta, hogy az összetettben Katit és Petit követõ Neudert Norbert és Keceli Tivadar az idõmérõn a 2. és a 3. helyet szerezte meg. Az 5. helyrõl Karsai Dominik, míg a 6. helyrõl Tõzsér Bence indulhatott, akik az élmezõnytõl mindösszesen 19-19 ponttal voltak lemaradva, ami több mint matematikai esély, figyelembe véve, hogy egy elsõ hellyel itt 32 pont volt szerezhetõ. És az élmezõny esetleges nullázásával vagy hátracsúszásával akár …
Ilyen elõzmények után és ennek szellemében vágott neki a mezõny az utolsó futamnak. Kati a verseny elejétõl szaporára vette a tempót. Hölgy lévén azt nem mondhatjuk, hogy elöntötte a … az agyát, de az biztos, hogy az idõmérõn elért helyezésébe nem nyugodott be és ma reggel a vastagabb talpú versenyzõcipõjét vette ki a ridikülébõl, nem ismert akadályt. Péter se a pályán tartotta meg a délutáni szunyókálást és kihasználva helyzeti elõnyét (saját tempóját diktálva, senkitõl nem zavartatva haladhatott az élen) csak a jobb oldali pedált használta. Körrõl-körre adogatták egymásnak a leggyorsabb köröket. Ennek eredménye lett, hogy Kati az elõtte induló Tivadart és Norbit „ledarálta” és a verseny utolsó köreiben már a második helyen találta magát, csatában állva Petivel.
A verseny egészében három részre szakadt, az élen (1. és 2. helyen) Peti és Kati csatázott. A 3. és 4. helyen a Kati által megelõzöttek (Norbi és Tivadar) kezdtek külön csatát. Majd a mezõny legvégén, a verseny kezdetétõl Dominik és Bence vívott. Dominik és Bence csatája nem csak a jelen (aktuális) verseny pozíciójáért ment, hanem összetettbeli helyezésért is, hisz Bencének mindenképpen Dominik elõtt kellett végeznie, hogy összetettben megelõzze –a most nem induló- Pólik Sanyikát.
Kati a csattanót a végére tartogatta. Fáradtságnak vagy motivációvesztésnek nyomát se mutatva, a vége elõtt megelõzte Pétert, így az összetettben is õ szerezte meg a bajnoki címet, Petinek pedig „csak” a második hely jutott (itt is, összetettben is). Norbi és Tivadar nem bírt el egymással, befutójuk megegyezik az indulási sorrenddel és ezzel összetettben is ugyanezen helyeket (3. és 4. helyet) érték el. Az 5. és 6. helyen csatázók egész verseny alatt nyomás alatt tartották egymást, oda-vissza elõzések és kisebb-nagyobb lemarások/felzárkózások után Dominikot intették le 5.-nek, aki így összetettben is 5. lett. A 6. helyen befutó Bence összetettben ezen eredményével nem jutott elõrébb, így ott a 7. helyen végzett. Számtalan (gokart)sporttörténelmi pont volt már a BPG életében, de a leintés pillanatában bekerülhetett és be is került a krónikákba, hogy elõször nyert hölgy, név szerint Bozó Katalin Krisztina egy nyitott (nem csak hölgyeknek meghirdetett, mert ilyen már volt) kategóriában. Ezt már nem veheti el tõle senki.

Most pedig következzen az egyes kategória, ahol nem mindennapi pillanatoknak lehettünk tanúi. Az idõmérõt Kállai Tomi nyerte meg alig 2 századdal Tóth Ricsi elõtt. A harmadik helyrõl Ricsi csapatársa, Kaszás Máté várhatta a rajtot. A bajnoki tabella élén álló Mészáros Zoli „csak” a hetedik helyre kvalifikálta magát. Többször is említettük, hogy a pályán elõzni szinte lehetetlen, úgyhogy Tominak visszajöttek az esélyei a bajnoki címre, így hogy Zoli a mezõny hátsó traktusából rajtol. A versenyen centikre követték egymást a pilóták. Az elsõ hét pilóta elég közel volt egymáshoz, így végig ezt a hét pilótát követte a kamera. A versenyen a leggyorsabb kör idõeredményét Szetei Gergõ neve mellé lehetett írni, 21-es géppel. A versenyen elõzésre nem került sor az élbolyban, így a futamgyõztes Kállai Tomi ünnepelhetett. Mivel Zoli a hetedik helyen ért célba, Tomi az utolsó futamon az élre ugrott a bajnokságban és így õ lett az egyes kategória bajnoka. A Törökbálinti futamot kihagyó, de a Gokartarénában remeklõ Tóth Ricsi lett végül a 3. a bajnokságban.

Folytassuk a kettes kategóriával, ahova Kaszás Máté már behozhatatlan elõnyel érkezett meg. A másodikhoz képest 29 ponttal volt elõrébb. Máténak semmi mást nem kell tennie, mint elindulnia és máris bajnok. Az idõmérõn az elsõ helyet Koncz Dávid szerezte meg, mögüle Szabó Dávid és Rátkai Jani várhatták a rajtot. Máté a negyedik helyrõl indult neki az 50 körös versenynek, ami -valljuk be- elég fárasztó táv. A rajtnál voltak apróbb lökdösõdések illetve elõzés is. Jani a második helyre jött fel az elsõ kanyarba és kezdhette Dávid üldözését. A hátsó régióban is volt változás. László Attila rontotta el az elsõ kanyart és így ezzel visszacsúszott az utolsó, 10. helyre. Pár kör múlva Jani, Koncz Dávidot is megelõzte és ezzel feljött az elsõ helyre. A negyedik helyen Máté nem tudta velük tartani a lépést és leszakadozni látszott az elsõ hármastól. Pár másodperces elõnyre tett szert Jani, de a futam vége fele elfáradni látszott és a „két Dávid” körrõl körre ledolgozta a hátrányát, majd 15 körrel a vége elõtt õrült versengésbe kezdtek a dobogó fokaiért. Elõzésre viszont már a leintésig nem került sor és Rátkai Jani megszerezte élete elsõ futamgyõzelmét, kezdõként, az én utolsó futamán. A második helyen Koncz Dávid, míg a harmadik helyen Szabó Dávid végezett. Ebben a kategóriában Kaszás Máté lett a bajnok, míg a második helyen az összetettben Rátkai „Vettel” János végezett. A bronz kupát pedig a bajnokság végén Koncz Dávid viheti majd haza.

A hármas kategóriával folytatva, Zolitól már csak Szűcs Geri vehette volna el a bajnoki címet. Na de lássuk csak ez miért nem sikerült. Az idõmérõn hozta Geri a kötelezõt és megnyerte a kvalifikációt. Míg Zolinak „csak” a harmadik helyre volt elég az ideje. Közéjük sikerült beférkõznie Szabó Dávidnak, aki Törökbálinton kapcsolódott be a BPG-be és máris ilyen szép eredményeket tud elérni. A versenyen történtek kisseb balesetek. Ezeknek köszönhetõ, hogy Zoli, Gergõ mögött találhatta magát (Dávid visszaesett az 5. helyre). Körökön át nyomás alatt tartotta Gerit az „Ironman”, de végül nem bírta a nyomást így Zoli eltudott menni mellette. Így ebben a kategóriában Zolié lett a bajnoki cím. Az összetettben is és a futamon is a második helyen Szűcs Geri végzet, akinek ez volt egy teljes éve a bajnokságban. Az összetettben pedig Gájer Szabi technikus bácsi végezett. Ugye itt pontegyenlõség alakult ki Chabada Peti és Szabi közt, de mivel Szabinak már van futamgyõzelme így õ került elõrébb.

A négyes kategória, eseményekkel teli futam volt. Kiforgatások, lekörözések, elõzések, minden, ami szem-szájnak ingere. Az idõmérõt Zoli nyerte meg, míg mögötte meglepetésre Zimek Sándor úr találhatta magát. A harmadik helyet Chabada Gyuri szerezte meg alig pár századdal Mészáros Robi elõtt. A versenyt sok baleset tarkította, ennek köszönhetõ, hogy Korycki Tomi és Hrenkó Andris is a mezõny végén találhatták magukat. Ebben a kategóriában már csak Robinak lett volna esélye, de mivel Zoli nyert, úgy, hogy a 2. helyezetnek is kört adott, bátran kimondhatom, hogy megérdemelten lett a bajnoka ennek a kategóriának. A második helyen Zimek Sándor, míg a harmadik helyen Mészáros Robi ért célba. A végelszámolásnál a második helyen a Mészáros Racing másik pilótája, Robi áll, ezzel együtt pedig a csapatbajnoki címet is megszerezték. Az összetettbeli harmadik helyet pedig Chabada Gyuri kaparintotta meg.

Végül pedig jöjjön az ötös kategória ahol volt öröm és bánat is. Az idõmérõ legjobb eredményét Schreiber Roli érte el, míg mögüle a csapatársa Schmidt Balázs várhatta a zöld zászló meglengetését. A harmadik helyrõl Schreiber Laci várhatta a „lámpák kialvását”. A másik bajnokaspiráns Janecskó Adrián a negyedik helyre kvalifikálta magát. A futam rajtjánál minden rendben volt, szépen eljöttek a fiúk. Az élen haladó két pilóta máris elkezdtek elszakadni, majd jött Laci, mögötte megint egy kis rés és jött Adrián meg a többiek. Mindenki haladt a saját tempójába és próbálta követni az elõtte haladót. Az élen Balázs gyorsabbnak bizonyult, mint Roli, pár kör múlva pedig el is ment mellette. A másik balszerencsésnek mondható esemény a pályán Adrián kiforgatása volt. Koncz Dávid próbált bebújni mellé, de Adrián zárta az íveket így nem tudott elmenni mellette, kiforgatás lett a vége. Így õk ketten a mezõny végén zárták a futamot. A versenyben több elõzést nem láthattunk és így Balázs megnyerte a futamot, Roli ért be mögötte a második helyen, míg Laci végre megint dobogóra álhatott. A bajnok ebben a kategóriában Schreiber Roli lett, míg -Adrián kiforgatásának köszönhetõen- Schmidt Balázs lett a második összetettben. Janecskó Adrián összetettben a harmadik helyre csúszott vissza.

Itt és ezúton is szeretnénk gratulálni minden bajnoknak, dobogós helyezettnek és egyáltalán mindenkinek, aki akár csak egy futamon is megmutatta tehetségét, kipróbálta és megmérettette magát. Általános megfogalmazásokban itt következne az a rész, hogy minden 2., 3., 4. stb. helyezett se búsuljon, jövõre megmutathatja magát, fejlõdési lehetõség adott és tekintse kihívásnak. Ez mind iga és szép, de inkább más szemszögbõl megközelítve, inkább azért gratulálunk minden 2., 3., 4. stb. helyezettnek, mert egy nagyon szoros és kiélezett versenyben álltak helyt. Sok esetben nagyobb rutinnal rendelkezõ versenyzõk ellen értek el eredményeket. Köszönjük, hogy részesei voltatok és vagytok ennek az élménynek. És az eredményetek értékelésében vegyetek olyan példákat összehasonlításként (amire nem egy volt idén), hogy sok esetben tizedek, századok vagy csak ezredek múlnak egy 1. vagy egy 2. hely, vagy egy 7. és egy 8. hely között. Azt hiszem, aki itt csak egyszer is részt vett, az már nyert, így mindenki nyert, mert ez nem szponzori pénzekrõl szól, nem jövõévi szerzõdésekrõl, nem bulvárhírekrõl (habár ugye ott a blog :-)), hanem csak és kizárólag a gyõzni akarásról, a saját magunk elvárásainak teljesítésérõl és a jó hangulatról.

A díjátadó 2010. december 04-én a Gokartarénában kerül megrendezésre, ahova –mint mindig- sok szeretettel várnak a Szervezõk mindenkit. A program mindenki elõtt ismert, azt különösebben nem kell reklámozni, de legyen elég annyi –elõzõ évek tapasztalatai alapján-, hogy fõben járó vétek kihagyni! :-)

És a végén engedjetek meg részemrõl (Attila) egy kis „szolgálati közlemény”-t. Ezt a beszámolót Rátkai Janival közösen írtuk. Részben, hogy mi is nyújtsunk egy kis változatosságot (ne csak a Szervezõk), részben azért, mert ezen beszámolóval szeretnék elköszönni és „átadni a parancsnoki hidat” Rátkai „Vettel” János kollégának. Ezúton is köszönöm minden Versenyzõtársamnak, hogy partnereim voltak ebben a „játékban” és azt, hogy a beszámolóimat lelkesen olvastátok, visszajeleztetek. Csak szép emlékekkel távozom! Nem kell temetni, nem azt jelenti, hogy a pálya szélén még nem találkozunk! Jani beszámolóit is fogadjátok olyan nyíltsággal és szeretettel, ahogy az enyémeket eddig! Minden jót!

Írta: Biczók Attila és Rátkai JánosTovább a cikkhez ...
 
 

Hírek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.