Gokartverseny – F1 Startkart

Gyöngyös

4. futam Gokartland, Gyöngyös

A 4. futamra a bajnokságban újnak számító Gyöngyösi pályán került sor, ami 1014 méteres hosszával a leghosszabb az idei versenynaptárban és két alkalommal látogatnak el ide a versenyzõk.

A pálya gyors, lendületes, trükkös és érdekes, elnyújtott íveinek, visszafordítóinak, szűkülõ kanyarjainak és gyors S-kanyarjának köszönhetõen. 13 kanyar alkotja, nagy, épített pálya gumifalak nélkül, kerékvetõkkel. Izgalmassá teszik még a szintkülönbségek, például a célegyenes emelkedik, a 7.-8. kanyarokban pedig nagymértékben lejt a pálya. Néhány fa is árnyékot jelent egy-egy kanyarjának még a nézõk számára is jól átlátható magas lelátójának rteraszárólr1;.

Annak ellenére, hogy nagy, verseny gokartok által is birtokba vett pályáról van szó a 390-es géppel is elég kihívást jelent. Kecskeméttel ellentétben (ezt a pályát váltotta idén), ahol egyszer sem kellett a fékre lépni, csupán néhány helyen elvenni a gázt, ez a pálya 4-5 fékezést igényel körönként.

Az idei évben bevezetett 20 perces versenytáv ezen a pályán jelentette a leghosszabb távot, felvezetõ és levezetõ kör nélkül 18 kört kellett megtenniük a versenyzõknek, ami 18.252 km-nek felel meg, ami már közel van egy profi verseny távjához.

A versenyzõket meleg napos idõ fogadta és 56 nevezés érkezett az 5 kategóriába, akadtak új versenyzõk is és vannak, akik több kategóriába is neveztek, szokáshoz híven.

Mészáros Zoltán egy külön bekezdést is megérdemel, õ az a versenyzõ, aki mind az 5 kategóriába be szokott nevezni és ezúttal 4 kategóriában (az 1-est leszámítva, ahol másodikként indult) megszerezte a pole pozíciót, azonban ezek közül csak a hármast (27-es gép) sikerült gyõzelemre váltania. Ezen kívül még az egyes kategóriában szerezte meg a gyõzelmet (21-es gép), ahol a 2. rajtkockából várhatta a zászló felrántását. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy abban a 3 kategóriában ugyan azt a gokartot húzta (26-os, ami nem volt túl jó), pechére.

Az 1. kategóriában Marton Lubos indult az élrõl és végzett a 2. helyen Mészáros Zoli mögött, még Laczkó Norbert lett a 3. Az elsõ kettõ és utolsó három versenyzõ úszta meg a rajtbalesetet, ami a mezõny közepén történt és Veréczi Dániel idézte elõ, amivel Garamvölgyi Nikolettet és Szetei Gergelyt is kiütötte. Mindebbõl Laczkó Norbert és Kaszás Máté profitált a legtöbbet, akik 3-3 helyet javítottak rajtpozíciójukhoz képest.

A 2. kategóriában Schmidt Balázs elsõ BPG-s gyõzelmét aratta, 6! Helyet elõretörve rajtpozíciójához képest. Schreiber Norbert a 2. helyrõl indulva ért be 2.-nak, ami már rá is fért az elmúlt két futam műszaki problémái után, egy közepes géppel magabiztosan és megbízhatóan ment, ami mögötte már kevésbé volt jellemzõ. Schreiber Roland is lépésrõl lépésre tört elõre az 5. helyrõl és végül 3.-nak intették le. õk hárman a pontversenyben közelítettek az élen álló kettõsre. A bajnokságban vezetõ két versenyzõ Farkas Csabi és Berki Attila ezúttal mindketten elkövettek egy-egy hibát és a 4. illetve 6. helyeket szerezték meg. Attila pechére épp az utolsó kanyarok egyikében egy elõzési kísérlet közben csúszott ki és vesztette el pozícióját Farkas Csabival szemben, aki 2 ponttal növelte elõnyét a 2.-kal szemben.

A 3. kategóriában Mészáros Zoltán az élrõl indulva senkitõl sem zavartatva gyõzött. Mögötte nagy csata alakult ki a 2. startpozícióból induló Nagy Gábor és a 3. Kenyeres László között, Gábor kitartóan védte pozícióját, de a 18 körös táv alatt végül sikerült az elõzés és Kenyeres László futott be 2.-nak, Nagy Gábor lett a 3. Mögöttük a rajthoz képest Basiszta József László és Brunáczki György cserélték meg a 4. és 5. helyet. A 6.-8. helyig nem változott a befutó.

A 4. kategóriában Mészáros Róbert a 3. helyrõl indulva gyõzött, megelõzve Szilágyi Bélát, aki 2.-ként startolt és ott is ért be és Mészáros Zoltánt, akit az élrõl indulva végül 4.-ként intett le a kockás zászló, miután Szilágyi Béla és Fényes László is megelõzte. László a 4. helyrõl indult és a 3.-on végzett, újoncként, elõször vett részt BPG versenyen. A bajnokságban eddig 2. helyen álló Chabada Péter a 7. helyen végzett, még a rajthoz képest Bitó Csaba nyerte a legtöbb helyet ebben a kategóriában, 8. ként indult és 6.-ként végzett.

A Formula kategóriában idén harmadszor Janecskó Adrián szerezte meg a gyõzelmet, aki a 3. helyrõl indult, de már a 3. kanyarban átvette a vezetést Mészáros Zolitól. Zoli itt is rlegkedveltebbr1; gokartját húzta, amivel végül a 3. helyet csípte el, miután Mészáros Robi a verseny fél távjánál megelõzte, az elnyújtott 2. kanyarban, ahol beszúrt Zoli mellé. Robi persze elõtte már elõzött, hiszen a legtöbbet, 4 helyet nyert a verseny alatt, Zoli elõtt a 3. helyért Juhász Csabát elõzte meg a 3. visszafordító jobbkanyarban. Csabi egyébként a 4. helyen végzett, Fényes László 3-ról 5. Balogh Lajos 6. Silóczki Sándor 7. Schreiber László az 5. helyrõl indult, de gokartja sajnos a 2. körben ledobta a láncot, így kiesett. Janecskó Adrián végül 28 másodperc elõnnyel végzett Mészáros Robi elõtt, a 3. Mészáros Zoli lett.

A leghosszabb után a legrövidebb pályán, Százhalombattán folytatódik a sorozat június 6.-án. A pálya mindössze 250 méter, technikás, egyedisége, hogy a vonalvezetése 8-ast ír le, azaz keresztezi saját magát. Bár rövid, de technikás pálya. 3 olyan kanyarja van, ami számít a kör során és ahol fékezni kell, plusz egy gyors sikán falakkal az oldalán. Legnehezebb a hídra felvezetõ, emelkedõ 2. kanyar. Található rajta még egy gyors sikán, ami garantált izgalom minden körben. Egy ilyen rövid pályán a 390-es gokarttal kicsit talán olyan lesz, mint az F1 Monacóban. Egy kör alatt 8 kanyar található és a versenytáv 60 kör körülire várható, ami a legtöbb kör az idei évben. Mivel egy kör csupán 18-19 másodpercre várható a lekörözések sem lesznek ritkák, mivel ennél a távnál elég 0,3 másodperc körönként egy lekörözéshez. És van egy elõnye. Ha Gyöngyösre mondhatjuk, hogy ott sokat számít a gép a hosszú egyenesek miatt, a Battai pályára ez egészen biztosan nem igaz. A gépek között itt alakulhatnak ki a legkisebb idõkülönbségek egy kör alatt, így itt a vezetési tudás a döntõ. Legalábbis a motor nem forog le, így a végsebességek közti különbség nem dominálhat. Erre a pályára valószínűleg rövidebb áttétellel készülnek a szervezõk. A rajtpozíció fontos, mert elõzni szinte lehetetlen, ugyanakkor nagyon könnyű hibázni.


Vélemény, hozzászólás?